Bárdi Gyula: Csokvaomány története

 

Az idő tájt az itteni telepesek a borsodi királyi vár szolgáltató várnépei voltak, a szomszédos Lénárddaróc várnépei pedig királyi vadászok. Később Omány lakói világi, Csokva lakói pedig egyházi – mégpedig a cisztercita rend jobbágyai lettek. Az 1349-es pestis járvány után Csokva lakatlanná vált. A pestis járvány 1349-es kitörése után egy francia látogató a bélháromkúti cisztercita apátságban mindössze három személyt talált. (A papok - köztük a szerzetesek is – sok emberrel találkozva, óhatatlanul könnyen megfertőződtek.) Néhány szerzetes a járvány miatt meg is szökött a kolostorból. Különben hasonló okok miatt a városokban is elérte a halandóság az 50 %-ot. Ilyesféle ok azonban a teljes kipusztulásra Csokván nem volt. Inkább arra gondolhatunk, hogy lakói elköltöztek. Csokva feltehetőleg Zsigmond idején népesedett be újra.

A ciszterek szorgalmazták egyébként hazánkban az akkor korszerűnek számító háromnyomásos gazdálkodást  őszi vetés – tavaszi vetés – ugar.  Ez olyannyira bevált, hogy Csokvaományban a XX. század közepéig ilyen gazdálkodás folyt.

Omány földesura, Ományi Máté, hősi halált halt a mohácsi csatában. A török hódoltság itt is kb. 150 évig tartott. Egy másik Ományi Máté kisfiúként árvaságra jutott. Nagybátyja nevelte, őt a török martalócok 1555-ben lekaszabolván,  a fiút rabságba vitték. Az Ományi rokonság 200 aranyért váltotta ki. (Az Ományiak dúsgazdagok voltak sok faluval.) Ha zsellérfiút vagy lányt vittek el, azt bizony nem tudták kiváltani, az rabszolga lett valahol a birodalomban. Az Ományi-család különben 1642-ben férfiágon kihalt.

A török uralom alá került falvak – így Omány és Csokva is – ismételten elnéptelenedtek elsősorban a török martalócok miatt. Ámde amikor laktak néhányan Csokván és Ományban, a terheik megsokszorozódtak. Adóztak a szultánnak, sanyargatta őket a török földesúr, az eltávozott magyar földesurak járandóságait is szedték időnként, a magyar végvári katonákat is gyakran a falusiak élelmezték, a földönfutó menekültek egy része tolvaj vagy rabló lett. A falvak módosabb lakói helybeli rendőrséget kellett, hogy alakítsanak. Ezt parasztvármegyének hívták. Buzgó vallásos emberek az elmenekült papokat helyesítették, legalábbis részben, őket licenciátusnak nevezték.

Sokan meghaltak, sokakat rabszolgának hurcoltak el a törökök, mások pedig elmenekültek.
A török hódítók kiűzése után Csokva kezdett benépesülni, de Ományban eleinte mindössze három házacska állott. Akkoriban mindkét község lakossága színmagyar és kivétel nélkül valamennyien földművesek – még a nemesek is. Az akkori családnevek: a Kalo, a Barta, a Pap és a Tóth nevűek jobbágycsaládok,  a Fürjes és Szilágyi nevűek nemesek.

1711 és 1914 között itt majdnem minden év békés. A bőséges gyermekáldás és a beköltözések miatt (utóbbiak között legnépesebb a Borbás- had) lélekszám jócskán megnőtt.

A lakosság száma fokozatosan nőtt. 1930-re Csokván 697, Ományban 739 fő élt, összesen 1436 fő. A népsűrűség akkor Csokván 115-6 fő/km2, Ományban 77,8 fő/km2. A határ területe Csokván 1048 kat. hold, Ományban 1650 kat. hold.  (Ma a lakosság alig haladja meg a 800 főt)