Bárdi Gyula: Csokvaomány története

Csokvaomány hiteles története Bárdi Gyula Csokvaomány díszpolgárának a tollából.

Csokvaomány szép helyen – a Bükk-vidéken – található ikerközség, Szilvásváradtól és Ózdtól kb. egyenlő távolságra. Szelíd lejtőjű dombhátak között fekszik. Környékét a nép hagyományosan Hegyhátnak hívja. Ezt mai nyelven dombfennsíknak mondhatjuk.  Dr. Hevesi Attila szerint a község a Csokvaományi-kismedence központja. A miocén kori dombok laza kőzete pados homokkő, agyagos homok (slír, helyi nyelven hapoka) és néhol kavics. A halocén (jelenkori) üledékekből álló sík völgytalpak szélén a teraszok jó termőföldek (pl. Nagy-kötél). A község keleti szélén óidejű ún. „fekete mészkő” és a dinoszauruszok idejéből való, vagyis középidejű kavicskőzetek (meg az egész Bükk-hegység) Afrika partjainál rakódtak le, és a kontinensvándorlás során sodródtak ide Európába. A környék vizeit a Csernely-patak viszi a Lázbérci- tóba. Az éghajlat itt kellemes, igazi mérsékelt éghajlat 8-9 ◦C középhőmérséklettel. Ez orvosilag kímélő jellegű (pl. a tikkasztó hőség és a hófúvás  ritka). Természetes növényzete lombos erdő, többnyire vegyes tölgyerdő, az északi lejtők egy részén bükkerdő, a patakok mentén égererdő és füzes. Ezek nagy részét kiirtották, pedig hát az itteni dombvidékeket régente Erdőhátnak nevezték. A község nyugati szélén ma is díszlenek tölgyesek és bükkösök,  a Nyírjesben vegyes erdő és imitt-amott akad egy-egy akácos vagy égeres. A határ nagy része ma szántóföld, legelő és rét. Az Andornak nevű déli verőn gyümölcsös-  és szőlőskerteket művelnek.

A két község (Omány és Csokva) első okleveles említése 1221-ben történik egy bírósági per kapcsán (Istenítéletet tartottak Nagyváradon, a két koronatanúnak – az egyik csokvai, a másik ományi – tüzesvasat kellett volna megmarkolnia, de visszarettentek tőle.) Az első lakosok cseh telepesek, köztük németek is. Máig megőrződtek szláv eredetű helynevek, úgymint Csokva (Csoknak a…), Dobra (tölgyes), Pohorka (a név kisebb hegyre utal, noha csak lankás lejtő), Kalyizs (posványos), Bulyunkó (baglyos) és Nemecke (német).

A Csokva falunév eredeti alakja Csokoha. ( Az 1221-és oklevélben is még így írják a nevet.) Ez a Csok szláv birtokos esete – Csoknak a faluja. A későbbiekben Csakua, Csukua alak egyaránt olvasható. Feltételezhető, hogy a Csuk alap az eredeti, ui. a Bél-nemzetségnek volt Csuk nevű tagja. Ez a Csuk v. Csok hozta a telepeseket külföldről, kijelölte a falu helyét a királyi birtokon, irányította az építkezést, az erdőirtást és az első termésig ellátta a telepeseket élelemmel. Részletek az 1221-es oklevélből, az u. Váradi Regestrum 316. sz. regesztájából: „Koeta Chokoha faluból és Churna Umany faluból bevádoltak bizonyos személyeket Muschulas (Mocsolyás) faluból, hogy hozzájuk hasonlóan várnépek. Azok pedig azt állították, hogy szabadok és cseh telepesek fiai.” Amikor a bírák elrendelték, hogy a két vádló vigye a tüzes vasat, …. „a vádlók visszaléptek.”

Az 1301-es oklevélben említett Lázárharaszt név (Omány és Daróc határánál) valószínűleg lepratelepre utal. A lepra ui. rettegett fertőző betegség volt, ezért különítették el őket. Szent Lázárt tekintették a leprások védőszentjének.


 

Az idő tájt az itteni telepesek a borsodi királyi vár szolgáltató várnépei voltak, a szomszédos Lénárddaróc várnépei pedig királyi vadászok. Később Omány lakói világi, Csokva lakói pedig egyházi – mégpedig a cisztercita rend jobbágyai lettek. Az 1349-es pestis járvány után Csokva lakatlanná vált. A pestis járvány 1349-es kitörése után egy francia látogató a bélháromkúti cisztercita apátságban mindössze három személyt talált. (A papok - köztük a szerzetesek is – sok emberrel találkozva, óhatatlanul könnyen megfertőződtek.) Néhány szerzetes a járvány miatt meg is szökött a kolostorból. Különben hasonló okok miatt a városokban is elérte a halandóság az 50 %-ot. Ilyesféle ok azonban a teljes kipusztulásra Csokván nem volt. Inkább arra gondolhatunk, hogy lakói elköltöztek. Csokva feltehetőleg Zsigmond idején népesedett be újra.

A ciszterek szorgalmazták egyébként hazánkban az akkor korszerűnek számító háromnyomásos gazdálkodást  őszi vetés – tavaszi vetés – ugar.  Ez olyannyira bevált, hogy Csokvaományban a XX. század közepéig ilyen gazdálkodás folyt.

Omány földesura, Ományi Máté, hősi halált halt a mohácsi csatában. A török hódoltság itt is kb. 150 évig tartott. Egy másik Ományi Máté kisfiúként árvaságra jutott. Nagybátyja nevelte, őt a török martalócok 1555-ben lekaszabolván,  a fiút rabságba vitték. Az Ományi rokonság 200 aranyért váltotta ki. (Az Ományiak dúsgazdagok voltak sok faluval.) Ha zsellérfiút vagy lányt vittek el, azt bizony nem tudták kiváltani, az rabszolga lett valahol a birodalomban. Az Ományi-család különben 1642-ben férfiágon kihalt.

A török uralom alá került falvak – így Omány és Csokva is – ismételten elnéptelenedtek elsősorban a török martalócok miatt. Ámde amikor laktak néhányan Csokván és Ományban, a terheik megsokszorozódtak. Adóztak a szultánnak, sanyargatta őket a török földesúr, az eltávozott magyar földesurak járandóságait is szedték időnként, a magyar végvári katonákat is gyakran a falusiak élelmezték, a földönfutó menekültek egy része tolvaj vagy rabló lett. A falvak módosabb lakói helybeli rendőrséget kellett, hogy alakítsanak. Ezt parasztvármegyének hívták. Buzgó vallásos emberek az elmenekült papokat helyesítették, legalábbis részben, őket licenciátusnak nevezték.

Sokan meghaltak, sokakat rabszolgának hurcoltak el a törökök, mások pedig elmenekültek.
A török hódítók kiűzése után Csokva kezdett benépesülni, de Ományban eleinte mindössze három házacska állott. Akkoriban mindkét község lakossága színmagyar és kivétel nélkül valamennyien földművesek – még a nemesek is. Az akkori családnevek: a Kalo, a Barta, a Pap és a Tóth nevűek jobbágycsaládok,  a Fürjes és Szilágyi nevűek nemesek.

1711 és 1914 között itt majdnem minden év békés. A bőséges gyermekáldás és a beköltözések miatt (utóbbiak között legnépesebb a Borbás- had) lélekszám jócskán megnőtt.

A lakosság száma fokozatosan nőtt. 1930-re Csokván 697, Ományban 739 fő élt, összesen 1436 fő. A népsűrűség akkor Csokván 115-6 fő/km2, Ományban 77,8 fő/km2. A határ területe Csokván 1048 kat. hold, Ományban 1650 kat. hold.  (Ma a lakosság alig haladja meg a 800 főt)


 

A XVIII. és XIX. század fordulóján a túlnépesedés, a többnyire rossz időjárás és a sokféle jobbágyteher miatt nagyon nehéz lett itt az élet. Az elszegényedés csökkentésére a vérrokon családok együtt gazdálkodtak és házaikat is közös udvar mellé építették. A XVIII. és XIX. század fordulóján erőszakosan is besorozták katonának a jobbágy ifjakat, méghozzá hosszú időre.  Az itteniek és a környékbeliek Barco Vince tábornok magánezredébe kerültek és huszárok lettek.

Egy csokvai fiatal katonának elege lett a katonaélet sanyarúságaiból. Hazaszökött az ezredéből. Idejöttek érte a fogdmegek és a határban dolgozók meglátták őket, már rohantak is hírt vinni a szökevénynek. Ő nemesei portára menekült, de nem Ományba a Fürjesekhez, hanem Darócra a Bárdosokhoz. ( A nemei portára a sereg fogdmegjei be sem tehették a lábukat.) Egy erdőn – a Nyírjesen – keresztül menekült Darócra. Egyszer azonban későn vették észre az üldözőket, s azok a Nyírjesben utólérték, megfogták a szökevényt. A hadbíróság halálra ítélte. Feleségéről és gyermekeiről azután a falu népe gondoskodott. Feltehetőleg innen ered a környékbeliek barkó elnevezése. Paládi-Kovács Attila szerint Barco generális nevéből származik.

Csokvaományban a következő „hadakat” és az általuk lakott udvarokat sikerült felderíteni.

        Ományban:
                Fónagy- udvar
                Éliás- udvar
                Boto- udvar
                Csehes- udvar
                Balla- udvar
                Tuza- udvar
                Léka- udvar
volt még a Fürjes –kert és a Borbás- kert.

        Csokván:
                Berek- udvar
                Susó- udvar
                Hegedüs- udvar
                Kaló Miska- udvar
                Horák- udvar
                Mező- udvar
                Boda- udvar
                Szilva- udvar
                Vámos- udvar

Ezenkívül hadakhoz nem tartozó családok is laktak a faluban. Talán a Fürjesek és a Borbások sem alkottak hadat.


 

A XIV. és XIX. század közötti közel 600 év során az átlagosnál hidegebb éghajlat nehezítette egész Európa életét, habár nem minden év volt rossz. A „kis jégkorszak” persze túlzott elnevezés, mert leginkább a hideg tavaszok okoztak kárt. A barkó falvak híresek voltak vallásosságukról. Itt mindvégig ragaszkodtak a lakók katolikus vallásukhoz. Csokván és Ományban nem volt plébánia, de középkori eredetű temploma mindkét községnek volt. Ma is megvan egy 1648-ból való harang. Csakhogy a két templom minduntalan omladozott, romos állapotba került. Az egri főegyházmegye 1806-ban egy szép új barokk templomot építtetett Csokván, ebbe került az  ományi oltár is mint mellékoltár. De a lelkészlak mellette csak 1937-39-ben épült. (Ma sajnos – üresen áll.)

Az itteniek egész életét mély vallásosság hatotta át. Csokva és Omány 1829-ig Csernely, utána Sáta leányegyház lett. 1806-ban Csokván egy szalmatetős kántorlakás is épült, annak egyik helyisége lett a két község első-habár kezdetleges – elemi iskolája. (Ma egyébként nem lakik kántor a községben.)
1848 után a jobbágyok felszabadultak, a nemesek pedig elvesztették kiváltságaikat. Megváltozott az élet azért is, mert ipari üzemek, főként kőszénbányák jöttek létre.  A helybeliek közül többen a távolabbi – de azért Borsod megyei – bányákba kezdtek járni dolgozni, pl. Perecesre, Bánfalvára. Itt barakkokban laktak, szalmán aludtak, vasárnap gyalogosan hazajöttek majd visszamentek.

A XIX. század végére már közelebb is nyílt bánya, ahová már naponta elgyalogoltak (esőben, hóban, jeges szekérúton, hőségben egyaránt) bakancsban, tarisznyával a vállukon a nehéz sikta (műszak) előtt és után. Somsályra különösen sokan jártak, majd amikor Farkaslyukban 1912-ben megnyílt a szénbánya, akkor oda.

A XIX. században és kicsit később is, betyárok is éltek errefelé.  Horáknyi (Horákéknál) a gazda a lóól (lóistálló) küszöbén hajtotta álomra a fejét. A betyárok mégis kilopták a lovakat, de hogy hogyan, azt senki, maga a gazda sem tudta. Fónagyéktól a betyárok elloptak két szép lovat. A lovak azonban eszesek és ügyesek lehettek, mert megszöktek a betyároktól és haza is találtak a faluba. Az akkori törvény szerint az elveszett és előkerült, tárgyakról a földesúr rendelkezett. A két szép ló így került a sátai plébánoshoz, az ő hintaját húzták.

A baj rablók nélkül is bekövetkezhetett. Szokás volt a lagzis menetben puskával lövöldözni. Egy Bárdos nevű ember azonban nem értett a puskákhoz és véletlenül agyonlőtte Pap Léka Józsefet. A hatóságok nem is vitték bíróság elé az ügyet, mondván, hogy nem szándékosan, hanem ügyetlenségből követte el tettét. Nekézsenyben a rablók elloptak egy jókora disznót. Alig bírták a szekerükre föltenni. A gazda meghallotta a zajt, kiment az utcára és segített feltenni a disznót. Az éjszaka sötétjében észre sem vette, hogy saját disznaja elrablásában segédkezett.

Az utóbbi évszázadokban Csokvaományban termett a környéken a legtöbb élelem. Kb. 120 évvel ezelőtt az ikerfaluban 360 vagon kenyérgabonát termesztettek és 270 pár fogattal dolgoztak. A putnoki piacon nagyon értékelték a csokvai búzát. (Kaló Susó Béla szíves közlése.)


 

A XX. század története eléggé fordulatos. Több szerencsétlen esemény illetve körülmény – mint pl. mindkét világháború, az 1990-es évek gazdasági válsága, több kedvező esemény – mint pl. az 1908-ban vasútvonal megnyitása Eger és Putnok között, 1922-ben gőzmalom épült (ma nem működik), és főként az 1960-as, 70-es évek bányafejlesztése nyomán biztos munkalehetőség, jó buszközlekedés, elfogadható keresetek következtében a falu legtöbb családja szép új házat épített.
1946-ban villamosították a falut. Később orvosi rendelő, óvoda és sportház is épült, majd 1989-re elkészült az új iskolaépület. ( Sajnos 2007-ben megszűnt benne az oktatás.)

A két falu mindig szoros szálakkal kötődött egymáshoz, 1943-ban a belügyminisztérium elrendelte a két község egyesítését, de az itteni vezetők ezt nem hajtották végre. 1949-ban külön elöljárósága és külön bírója volt a két falunak, de utána valóban megtörtént az egyesülés.

Megjegyzendő, hogy a falu vezetőjét a középkorban falunagynak, majd fónagynak, később bírónak hívták, ma pedig polgármesternek. A jegyző régi neve nótárius volt. Csokván volt egy kaloda is, az úriszék ítéletére kerülhetett bele a bűnös: Omány, Csokva és Sáta hármas határán, az Akasztó-bércen pedig akasztófa állott.

Több kiadványban tévedéseket találhatunk községünkről. Pl. Csokvaomány nem a csernelyi Pogány-völgyben fekszik, nem az Eger-patak forrása közelében található (az ui. harmadik határra van innen), az Akasztó tető nem a Régi – temető –tetőn található. Nem Hétágú, hanem Kétágú-lápa létezik.
Lénárddarócon, Csernelyben és Nagybarcán nincs Dobra, Nemecke árnyéka, Ebaku, Fark, Hegyes-hegyalja, Puszta Kis-mező, Gárdony, mert ezek  mind Csokvaományban  találhatók. Hordókészítő háziiparosok nem annyira Csokván, hanem inkább Ományban éltek. A kutatóval ellentétben a csokvaiak alig, az ományiak közül viszont sokan foglalkoztak hordó-, kosár-, teknő és fakanál-készítéssel és vitték azokat az egri piacra.

Egy Magyarországi megyei sorozatban Uppony geológiáját (kristályos mészkő, agyagpala) ismertetik Csokvaománynál. Turistatérképeken is akadnak tévedések. Pl. Kereszten belül nevet írtak oda, ami az út menti kereszten kívül esik. Ezek a súlyosabb tévedések, mert kisebbek is vannak.

A rendszerváltás hatása kettős és egymásnak ellentmondó. A rendszerváltás során községünk válságövezetbe került. Megszűnt az ózdi kohászat legtöbb üzeme, a bélapátfalvi cementgyár, a tólápai ruhagyár és legfőképpen a környéken minden szénbányát bezártak. Emiatt súlyos a munkanélküliség. Jó néhányan családjuktól távol, a fővárosban és a Dunántúlon tudtak csak munkát találni, újabban már külföldön is dolgozik egy-két ember. Községünk mind inkább elöregszik, sok lakás üresen áll. Másrészt van ugyan vagy tucatnyi vállalkozó, de ez nem sokat javít a helyzeten, ráadásul ők is nehezen boldogulnak. Akik máshová költöztek tőlünk, azok életútja többnyire sikertörténet. Akad köztük főorvos, regényíró, költőnő, informatikus, hárman egyetemi kutatók, hogy csak a legkiválóbbakat említsük, akad kiváló vállalkozó is. Más településekről is járnak a helybeli teniszpályára. Messzebb lakók közül néhányan hétvégi házat vettek községünkben, ezek között külföldi is akad, ámde az utóbbi években már ilyesmi nem történik. Van idősek napközi otthonosa, sőt időskorúak szállása is létesült. Létrehoztak községi konyhát is. Nagyarányú fejlődés történt a közműellátásban (vízhálózat, gázvezetékek, szennyvízcsatorna hálózat, kábeltévé-hálózat). Végre teljesen demokratikus úton történik a község vezetőinek  - az önkormányzatnak – a megválasztása.

Bárdi Gyula

Az önkormányzat megbízásából készítette: Bárdi Gyula tanár, helytörténész

Csokvaomány, 2008. június